2010. jan. 30.
2010. jan. 26.
2010. jan. 23.
2010. jan. 20.
2010. jan. 18.
2010. jan. 16.
2010. jan. 13.
2010. jan. 12.
2010. jan. 10.
2010. jan. 9.
2010. jan. 8.
Weöres Sándor: A Teljesség felé
A mozdulatlan tudás
Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint a ruhazseb az élő-testhez.
Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt.
Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.
Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, amelyen már kifér.
2010. jan. 7.
2010. jan. 6.
2010. jan. 5.
Arany János - Hídavatás (részlet)
Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.
Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.
Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.
Karinthy Frigyes - A halottas kocsi
Nappali éj Egy fekete kocsi ment a Körúton,
május volt, mert az minden évben van.
A fák tehát lomboztak és rügyeztek
és drága nők csacsogtak boldogan.
Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
ki a ligetbe, merre lát a szem
csak a fekete kocsi ment közöttük
becsukva, szépen engedelmesen.
A kocsiban, hol kellemes homály volt
feküdt három fehér úr meztelen.
A hangulat kissé fagyos közöttük
a modoruk se könnyed, fesztelen.
A lábukra egy cédulát kötöttek
a cédulán rendőri látlelet
friss jégből van a derékalj mögöttük
jégből a paplan a fejük felett.
És szólt az egyik mozdulatlan arccal
mig fején a jég halkan szörcsögött:
Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?
És szólt a másik: Mint egy hörcsögöt!
És szólt az egyik: Ön soká feküdt lenn.
És szólt a másik: Négy napot, bizony!
Én Óbudánál ugrottam be, és Ön?
És szólt a másik: Én a Lánchídon!
És szólt az egyik: Az Öné milyen volt?
És szólt a másik: Barna és molett.
És szólt az egyik: Az enyém is éppen.
És szólt a másik: Hát az meglehet.
És szólt az egyik: Mondja, hogy nevezték?
És szólt a másik: Ringaráz Kata.
És szólt az egyik: Hát ez óriási!
Hisz akkor Ön a Csempe Pál tata.
Én azt hittem, Önt szerette mégis
azért ugrottam, mint egy kerge kos.
És szólt a másik: Hát nem Önt szerette?
Hisz én Ön miatt voltam bánatos.
És szólt az egyik: Hát nem Önt szerette?
És szólt a másik: Ó, hát volt remény?
És szólt az egyik: Hát kié lett akkor?
És megszólalt a harmadik: Enyém!
május volt, mert az minden évben van.
A fák tehát lomboztak és rügyeztek
és drága nők csacsogtak boldogan.
Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
ki a ligetbe, merre lát a szem
csak a fekete kocsi ment közöttük
becsukva, szépen engedelmesen.
A kocsiban, hol kellemes homály volt
feküdt három fehér úr meztelen.
A hangulat kissé fagyos közöttük
a modoruk se könnyed, fesztelen.
A lábukra egy cédulát kötöttek
a cédulán rendőri látlelet
friss jégből van a derékalj mögöttük
jégből a paplan a fejük felett.
És szólt az egyik mozdulatlan arccal
mig fején a jég halkan szörcsögött:
Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?
És szólt a másik: Mint egy hörcsögöt!
És szólt az egyik: Ön soká feküdt lenn.
És szólt a másik: Négy napot, bizony!
Én Óbudánál ugrottam be, és Ön?
És szólt a másik: Én a Lánchídon!
És szólt az egyik: Az Öné milyen volt?
És szólt a másik: Barna és molett.
És szólt az egyik: Az enyém is éppen.
És szólt a másik: Hát az meglehet.
És szólt az egyik: Mondja, hogy nevezték?
És szólt a másik: Ringaráz Kata.
És szólt az egyik: Hát ez óriási!
Hisz akkor Ön a Csempe Pál tata.
Én azt hittem, Önt szerette mégis
azért ugrottam, mint egy kerge kos.
És szólt a másik: Hát nem Önt szerette?
Hisz én Ön miatt voltam bánatos.
És szólt az egyik: Hát nem Önt szerette?
És szólt a másik: Ó, hát volt remény?
És szólt az egyik: Hát kié lett akkor?
És megszólalt a harmadik: Enyém!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)










